Petkovics Kálmán

A város felszabadulásának esős hajnalán, tűzharcban a vasúti pályaudvaron, elesett a szabadkai partizánosztag parancsnoka. Értelmiségi volt, rátermetten forgatta a tollat, járatos a tudományos dolgokban és sportoló. A könnyűatlétikai versenypályákon jeleskedett. A harmincas évek közepén, mikor a kórházzal szemben a kubikosok sietve talicskázták a földet a majdani városi stadion lelátóihoz, Jovan Mikié joghallgató  a partizánosztagban a Spartak fedőnevet viselte  hármasugrásban Jugoszlávia bajnoka volt. Később Isztambulból aranyérmet hozott. Ezt magasugrásban szerezte a Balkáni Játékokon. Nagy versenyző volt. Neve belevésődött Szabadka, Vajdaság és egész Jugoszlávia testkultúrájának történetébe. Jovan Mikié Spartakkal, Szabadka sportéletének fejlődésében korszak zárult és kezdődött. Ami kezdődött, arról a könyv beszél. Az előzményekről ez a bevezetőfélének szánt írás kíván szólni.

I.

Szabadkán a korszerű testkultúra a múlt század harmadik harmadéban kezdett kibontakozni. Ami előb volt (lovas futtatások, agárversenyek), többnyire az úri szórakozás fogalomkörébe tartozik. Az is megesett, mint Iványi István írta, hogy a polgárok szórakozásul, a város főterén, szabad onbocsájtott nyúlra agarásztak.  

A messze földön híres agárversenyeket novemberben rendezték. Kint az ötezer holdas sík fekvésű csantavéri plágán, ahol valamikor a jobbágyok dolgozták le uradalmi pandúrok felügyelete alatt a robotnapokat A versenyek után a látványos menet (piros frakkos agarászok lóháton, s nyomukban az urak, nábobok és hölgyek díszes hintókban) bevonult a városba, s ott néha napokon át ünnepelték a győztes agarakat.


Szabadka, akkor még földszintes, nádtetős, sötét, sáros és poros város volt. Népessége 1857 és 1870 között alig öt százalékkal növekedett. A lakosság zöme ősfoglalkozási szinten rekedt, külterjes mezőgazdaságból élt. Gyáripar még nincs, a kisipar fejletlen, a kereskedelem gyér, a közlekedés kezdetleges, hiszen az első vonat csak 1869 őszén érkezett meg. A város társadalmi ötvözetében az értelmiség részesedése másfél százalék, és öt felnőtt polgár közül csak egy tudott írni és olvasni. Népbetegségek, járványok kora ez.  

Ilyen volt hát a város 1868-ban, amikor a gimnázium tantervében helyet kapott a rajz és a tornázás oktatása. Tornamestert is választottak Papp István személyében, de nem volt neki megfelelő képesítése. Hiányzott továbbá a tornaterem, s így az oktatás menetét az időjárás is befolyásolta. A testnevelési órák, a nyolcvanas évekig, többnyire játékkal teltek el. Ezekben a játékokban kétszázvalahány diák vehetett részt. Ennyien tanultak a gimnáziumban azokban az években, amikor Szabadka lakosságának létszáma a hatvanezerhez közeledett.  

A vasúti forgalom megindulásával felgyorsult a város vérkeringése. Népesebbek lettek a piacok. Szaporodtak a boltok és a boltokban egyre többféle árut lehetett vásárolni. Gyorsabban jártak a hírek. Változott a pénz szerepe, bankok alakultak. Az árués pénzviszonyok térhódításával  1879 és 1880 között  megindult a tőkés fejlődés, urbanizálódott a nagy falu, felpezsdült benne a társadalmi élet Kaszinók, politikai olvasókörök, felekezeti szervezetek mellett 1876. december 15-én megkezdte működését A szabadkai korcsolyázó egylet.

Az új egylet, a hűbéri világ emlékét idéző futtatásokkal és agárversenyekkel ellentétben, a polgárosodás terméke, a korszerű sportélet előhírnöke. Céljai között jókarban levő jégpálya létrehozása, kezdő korcsolyázók oktatása, kirándulások lebonyolítása, jégünnepélyek és versenyek rendezése szerepelt. A célok korszerű egyletet sejtetnek, de csak az iratkozhatott be, aki megszerezte két rendes tag jóindulatú ajánlását, és akinek volt négy forintja erre a célra. Négy forintért, abban az időben, nyolc napot dolgoztak a napszámosok.  

A zártkörű korcsolyázó egylet alakulásának évében egy gazdag családból származó, tizenhét éves fiatalember azzal a szándékkal utazott Nápolyba, hogy ott, eredeti görög szobrokról lemintázza a diszkoszt. A lemintázott diszkosszal és más sportszerekkel 1878 augusztusában ismerkedtek meg a szabadkaiak. Ekkor rendezték a Kertvárosban, ahol akkoriban szőlők és gyümölcsösök voltak, az első nyilvános atlétikai bemutatót. A versenynemek között futó és dobószámokat, kardvívást, birkózást, s a tornázást említi a kor sajtója. A szereplők között gazdag emberek, főleg vagyonos értelmiségiek neveit olvashatjuk.  

A bemutató kezdeményezője Vermes Lajos (1860-1945) volt, aki életéből fél évszázadot és sok pénzt áldozott a sportra. Közreműködött 1880-ban a Szabadkai Torna Egylet megalakításában, amelynek vezetőségében a város legelőkelőbb polgárai kaptak helyet. Az egylet még abban az évben jól sikerült „dísztornászatot" szervezett a városligetben. A verseny két órán át tartott és a közönség lelkes, zajongó érdeklődéssel figyelte az eseményeket.  

A következő év nyarán a Szabadkai Torna Egylet „versenykirándulást" szervezett Palicsra. A rendezvény versenygyaloglással kezdődött hét kilométeres távon: a versenyzők a vasúti indóház elől pisztolylövésre rajtoltak, miután kézfogással üdvözölték egymást, becsület szavukat adván, hogy betartják a szabályokat, nem csalnak. A „versenyjárás" után a Bagolyvár mögött még izgalmasabb dolgok következtek. A műsoron ökölvívás, kardvívás, síkverseny, gátverseny, növendék síkverseny, súlydobás, versenyúszás és műgyakorlatok (torna) szerepeltek. A helyi sajtó lelkesen méltatta a megindult sportmozgalmat.

Ez volt a nevezetes palicsi játékok első rendezvénye. Túlzás lenne, természetesen, a palicsi rendezvényeket az olimpiai játékokhoz hasonlítani, de a kezdeményezés úttörő jellegét nem lehet elvitatni. Hagyományról van szó, s ennek jelentősége csak akkor válik világossá, ha figyelembe vesszük, hogy Pierre de Coubertin majd csak tizenhárom év múlva hívja össze az olimpiai játékokat felújítani hívatott kongresszust, és hogy az első újkori olimpiai versenyeket csak tizenöt év múlva rendezik meg Athénban. 

II.

A Szabadkai Torna Egylet vezetőségében nem volt kellő egyetértés. A vezetőség tagjai nem értették meg Vermes Lajos törekvését, aki a sportot mindenki számára hozzáférhetővé akarta tenni. Sőt, ennek érdekében, mint Tilly Ernő írta, gyümölcsösében egy fákkal körülültetett üres teret felszerelt különböző tornaszerekkel, atlétikai eszközökkel és bárkit szívesen bevezetett a testedzés titkaiba. Ezt nem értették meg az úri vezetőségben és Vermest különcnek, vagy legalábbis különcködőnek tartották.  

Amikor 1881 tavaszán Vermes Lajos edzőtársaival tagtoborzó felhívást közölt az újságokban, hamarosan összehívták a Szabadkai Torna Egylet újjászervező közgyűlését, amely megerősítette állásában a vezetőséget és elmarasztalta az edzőket. Elkezdődött hát a viszálykodás, s ennek szakadás lett a vége. A szakadás után alakult (hivatalosan 1888. július 25-én) az Achilles Sport Egylet, amely fontos szerepet kapott a palicsi viadalok szervezésében és népszerűsítésében.  

A mindenki számára hozzáférhető sport eszménye a nyolcvanas évek elejétől Palicson is érvényesült. Külön említést érdemel ebben a vonatkozásban a versenyeknek az szabálypontja, miszerint a tagok mellett egyesületen kívüliek is rajtolhattak Sőt, az utóbbiak számára a versenyruha sem volt kötelező. Sportolhatott mindenki, akinek kedve volt hozzá.  

Később a bajnoki és viadori vetélkedők (ezekre nevezni kellett) mellett műsorba iktatták a nyílt versenyeket és a népversenyeket. A nyílt versenyeken előzetes nevezés nélkül rajtolhatott, akinek kedve támadt megmutatni, mit tud és mit bir. A népversenyekben pedig korunk tömeges mezei futóversenyeinek ősét véljük felismerni.  

A tömegsport fejlődését azonban társadalmi körülmények gátolták. A lakosság zöme mezőgazdaságból élt, ahol akkor volt a legtöbb dolog, amikor a versenyeket rendezték. A kisipari műhelyekben napkeltétől napnyugtáig tartott a munkaidő. A tizenkét órás munkanapot csak tíz évvel később, akkor is nagyon kényszeredetten szentesítette az ipartestület. A vasárnapi munkaszünet vágyálom volt. Az csak a kilencvenes évek elején valósult meg az osztályharcos munkásmozgalom követelésére. Az iparos és kereskedő ifjak nem értek rá sportolni...  

A sport a nyolcvanas években még mindig egy szűk réteg kiváltsága. A Szabadkai Torna Egylet társadalmi bázisa kimondottan a vagyonos értelmiség. Az Achilles Sport Egylet negyvennégy aktív taggal alakult. Ezek között volt tizenegy hivatalnok, kilenc kereskedő, hat jogász, három földbirtokos, három diák, két iparos, két gyógyszerész, két orvos, egy építészmérnök, egy állatorvos és egy hírlapíró. A sportolók zöme itt is értelmiségi, a vagyonosabbak közül való.  

A palicsi versenyek sok sportágot honosítottak meg, s népszerűsítettek. Az atlétika, vívás, torna, úszás, evezés különböző versenynemeihez 1884ben csatlakozott a vasparipa (kerékpározás), amely az érdeklődés előterébe került. Ettől kezdve évente rendeztek vasparipaversenyt a Szabadka és Palics közötti úton. Amikor pedig 1892-ben felépült a 225 méter hosszú aszfaltos pálya, angol „idomitó mestert" kellett szerződtetni, aki hetente háromszor mesterfokon foglalkozott a sportolókkal.  

A kerékpározás felpezsdítette a város sportéletét. Fokozta a fiatalok kíváncsiságát és érdeklődését De költséges volt, szaporította az egyleti gondokat. Az adományok, segélyek, tagsági járulékok, a rendezvények bevételei már nem fedezték a növekvő kiadásokat Az anyagi gondok lassan kimerítették a Szabadkai Torna Egylet erőforrásait és sietették az 1885ben bekövetkezett szakadást.  

A kerékpározás fellendítése valójában az Achilles Sport Egylet érdeme. Az Achillesnek nyolcvanöt, különböző nemzetiségű pártoló tagja volt. Ezeket Vajdaság más helységeiből (Újvidékről, Zomborból, Zentárói, Zrenjaninból, Szenttamásról, Moravicáról, Palánkáról), továbbá Budapestről és Belgrádból toborozta Vermes Lajos. Belgrádból három név szerepel a pártolók listáján: Dusán Popovic hivatalnok, Petar Trpkov kereskedő és Konstantin Popovic hivatalnok.  

A fentiekből Vermes Lajos kiterjedt sportkapcsolataira lehet következtetni. E kapcsolatok által nőtt és terjedt a palicsi versenyek híre. A rendezvények kiemelkedtek a lokális keretek közül. Az Achilles egyik kérvényében olvasható, hogy a versenyek Szabadka érdekeit szolgálják, mert ezek által Palics fürdő hírneve itthon és külföldön emelkedik. Nem szólva arról, hogy a testedzés jótékonyan hat a közegészségügyi állapotokra ...  

Azonban a „hivatalos" Szabadka nem nagyon akarta megérteni, hogy a sport közhasznú dolog és érdemes a támogatásra. A városatyák általában hűvösen fogadták az egylet kérelmeit. 1889 nyarán például, megadták a kért 100 forintnyi segély kiutalását, mert „a számlák kimerültek". Pedig azon a nyáron (augusztus 4-én és 11-én) a játékok műsorán huszonhárom versenyszám szerepelt és több mint kétszáz benevezett versenyző indult.

(Benevezett versenyző! A nyílt versenyek, népversenyek, vigaszversenyek vetélkedőiről és a közönségről nem maradt ránk megbízható adat)

A hatóság támogatása nélkül előbbutóbb bekövetkezett a palicsi versenyek hanyatlása. Jellemző, hogy Vermes Lajos  aki 1881-ben abból a konok eltökéltségből hívta életre a játékokat, hogy a sportot mindenki számára hozzáférhetővé tegye  a nyolcvanas évek végén már azon törte a fejét hogyan lehetne a versenyekből rentábilis vállalkozást csinálni. A nemes vetélkedés lassan üzletiesedett...  

Vermes Lajos a sporttelep építésével párhuzamosan nagy összegeket áldozott a villamosvasút építésére, amitől a nézők számának emelkedését remélte. Azonban a kifizetődő vállalkozás követelményei nem fértek össze az eszményi cél jellegével. Ebbe az üzletbe csak belebukni lehetett.

És bekövetkezett, szükségszerűen, a versenyek alkonya, mert emelni kellett a jegyek árát, nőttek a költségek és a közönség több és több látványosságot kívánt a pénzéért. A hanyatlás folyamatát még az a nagy sportember sem akadályozhatta meg, aki Szabadkán, Avignonban, Dijonban, Genfben, Budapesten, Breslauban, Bécsben, Prágában, Grazban és másutt tizenhat serleget, kétszázötven érmet, százhúsz oklevelet és száznegyven babérkoszorút szerzett a versenyeken. 

III

A Szabadkai Sport Egylet 1894. augusztus 12-én alakult meg. A testgyakorlás „minden nemét" óhajtotta terjeszteni és szervezni. Az átfogó programból kiviláglik, hogy egy kicsit „hivatalos" egyesület akart lenni és ezt a törekvést, méltányolták, támogatták a városházán, ha nem is annyira, mint a lóversenyzőket.  

Az Achilles Sport Egylet népszerű rendezvényeitől eltérően az új egyesület vezetőinek figyelme a városi polgárok és a diákok (létszámuk a város fejlődésével párhuzamosan emelkedett) igényeinek kielégítésére összpontosult. Ezeknek az igényeknek kielégítésére a palicsi sporttelep alkalmatlan volt: túl messze esett a várostól. És még nem járt villamos.  

A városban kellett tehát alkalmatos létesítmények után nézni. Abban az időben szorgalmazta Könyves Tóth Mihály a mostani Tito marsall sugárút megnyitását, hogy a polgárok számára elérhetőbb legyen az üdülőközponttá fejleszthető városliget A sugárutat ugyan nem nyitották meg, de az első teniszpályát felépítették, majd  1895 tavaszán  a Rogina bara téren levő korcsolyacsarnokot lebontották és kivitték a ligetbe „váróterem és öltöző gyanánt". Az egyesület elnöke, Josip Piukovic, hamarosan tekepálya építésének engedélyezését kérelmezte. „Indokul  írta  csak azt bátorkodom felhozni, hogy a labdázó és a tekepálya által a városliget látogatottsága fokozatosan emelkedni fog..."

Az új létesítményekkel és a meglevők fejlesztésével a Szabadkai Sport Egylet a városligetet vonzóbbá varázsolta. Ebben a városi tanács kegyei is támogatták. Az adminisztráció, akkori lassú ügyintézéséhez mérten, az egylet kérelmeit késedelem és akadéskodás nélkül intézte. A kezdeti eredmények sem maradtak el. Az első újkori olimpia évében (1896) a Szabadkai Sport Egyletnek már közel négyszáz versenyzője volt.  

Az egylet szertárosát és művezetőjét (edzőjét) Nikola Matkovicnak hívták (Matkovich Miklós 1864-1945), aki az Achilles Sport Egyletben is művezető volt. Sokoldalú sportember, 1886 és 1890 között tornázásban, atlétikában, vívásban, birkózásban és kerékpározásban jeleskedett. 1888ban a „súlydobás magasba" versenyszám győztese a palicsi versenyeken, a következő évben pedig kerékpározásban tízezer méteren lett első.  

Nikola Matkovic mellett bontogatta szárnyait Ivan Saric (Száríts János 1876-1966), aki majd 1910. október 16-án, magaszerkesztette repülőgépén, Szabadkán először a levegőbe emelkedik. Az uradalmi gazdatiszt fia tíz éves korában rácsodálkozott Vermes Lajos vasparipájára és elhatározza, hogy maga is szerkeszt hasonlót Hogy ez sikerülte neki, nem tudni pontosan, de bizonyos, hogy Pécsett, 1896ban, nagy versenyen győzött.  

A következő évben tíz kilométeres távon országos bajnok. Es jöttek a hosszabb távolságok. Es győzelmek Szabadkán, Zentán, Újvidéken, Bécsben, Budapesten, Belgrádban . . . Századunk hajnalán feltűnt vidékünkön a motorkerékpár, majd az automobil. A gépcsodák elhódították a műszaki dolgok iránt fogékony sportembert a vasparipától. Felgyorsult vele az idő. Lerövidültek a távolságok. Motorkerékpáron háromszor nyert országos bajnokságot. Gépkocsival eljutott Párizsba. . . Es végül a repülőgép!  

Duro Stantic (Sztántics György 1878-1918) sírköve a Szabadkai Sport Egylet emlékét idézi. A harminc kilométeres távgyaloglásban 1899-ben országos csúcsot állított fel. 1900 júliusában Belgrádban síkfutásban és gyaloglásban szerepelt eredményesen. A következő évben Berlinben a hetvenöt kilométeres távon bizonyult legjobbnak. Az újságok már világbajnokként emlegették.  

Athénból, a rendkívüli Olimpiai Játékokról 1906. május 9én, aranyérmet hozott. Hatalmas tömeg várta az állomáson. Az emberek vállaikra emelték és úgy vonultak vele, trombitazenekar hangjai mellett, a központ felé. Az utcán, az ablakokból kendőket, kalapokat lengetve köszöntötték, éljenezték. Később túlünnepelték. Véget nem érő trojanicákkal.  

A Szabadkai Sport Egylet versenyzőit a múlt század végén mind gyakrabban hívták vidékre. Főleg az atléták és a kerékpárosok miatt 1899 nyarán Zentán, Verbászon és Újvidéken vendégszerepeltek. Újvidéken, az ottani Kerékpár Egylet szervezésében, nagy verseny volt. Szabadka, Szeged, Belgrád, Budapest és Temesvár sportolói vetélkedtek. A szabadkaiak itt léptek kapcsolatba a belgrádiakkal.  

Ezután került sor, 1900. július 21-én, a belgrádi vendégjátékra. Az eseményről két újság  a Bácskai Ellenőr és a Bácskai Hírlap  adott hírt. A népes küldöttség  negyven férfi és négy hölgy  hajón érkezett Belgrádba. A kikötőben nagy tömeg várta a vendégeket. A versenyek műsorát plakátok hirdették. A Topciderben sok néző gyűlt össze.

Állítólag minden versenyszámban a szabadkaiak győztek, pedig „a szokatlan terepviszonyok óriási nehézségeket okoztak és híres bajnokokkal kellett megküzdeni". S versenyzők közül Dorde Stanticot emelte ki a sajtó, aki fölényesen győzött gyaloglásban. Ivan Saric szinte ellenfél nélkül maradt a kerékpározásban. Este pedig Vermes Lajos, aki Belgrádban tartózkodott és a királyi család tagjait tanította vívni, és Nikola Matkovic tanárok vívóbemutatót tartottak.

Közben történt még valami, amiről az újságok egyetlen egy mondatban számoltak be: „A versenyek után a szabadkaiak bemutatták a belgrádiaknak a footbell játékot, s az előttük ismeretlen labdajáték nagy tetszésben részesült". A mérkőzést Nikola Matkovic szervezte, aki később elmondta, hogy a labdát a vendéglátóknak ajándékozták és hogy maga a király, a nem valami jó hírű Aleksandar Obrenovic kézfogással tüntette ki a bajnokokat és a labdarúgókat.  

A Szabadkai Sport Egylet labdarúgó szakosztálya 1898-ban alakult Az első szabályos labdarúgómérkőzést Jugoszláviában Szabadkán játszották, 1899. május 22-én. „A mérkőzés a Zombori kapunál levő térségen volt  írta a Bácskai Hírlap , melyből a szabadkaiak kerültek ki győztesen, mert míg a halasiak csak egy gólt csináltak a szabadkaiak hetet."

A bűvös labda a Vucidolból elindult hódító útjára. Néhány hét múlva eljutott Zentára, Verbászra, Újvidékre. 1899. július 16-án írta a Bácskai Hírlap: „Örömmel tapasztaljuk, hogy ujaink nemcsak maguk űzik ezt a nemes sportot, hanem terjesztik is. . ."

Az új évszázad első mérkőzését 1901. július 24én játszották a Zombori kapunál. (Szabadkai Sport EgyletMohácsi Torna Egylet 4:2) Pár nap múlva, pontosabban 1901. augusztus 3án, megalakult a Bácska Atlétikai Klub.  Az új egylet az atlétika minden ágával foglalkozni kívánt, de a labdarúgásnak „különös fontosságot" tulajdonított. 

IV

A labdarúgással új fejezet kezdődött a testkultúra fejlődésében Szabadkán. Nem csak a közönség miatt. A palicsi versenyeket is sokan látogatták, de ott csak egyéni vetélkedőket láthattak. Az új sportágakat szenvedélyesen népszerűsítő Vermes Lajos nem törekedett a csapatjátékok meghonosítására, bár a labdarúgást már 1894ben ismerte, sőt tanította is a kolozsvári egyetemen.

Az új csapatjáték sokkal több fiatalnak nyújtott lehetőséget a sportolásra mint az egyéni versenyek. És a közönséget is jobban vonzotta, bár a kezdetben kevesen értették a játékszabályokat. Nem csoda, hogy a nézők, olykor megpróbáltak beavatkozni a játék menetébe. Különösen a bíró bosszantotta a nézőket, akik 1901. szeptember 3-án fizettek először a belépő jegyért (ülőhely egy korona, állóhely fél korona) és attól fogva a klubok nagy gondot fordítottak a közönség kívánalmainak kielégítésére.  

A szurkolók tábora azonban lassan gyarapodott. Nem szívesen fizettek az emberek a játék nézéséért. Az 1902. május 18i helyi rangadóra (BácskaSport) például 300 jegyet nyomtattak, és ebből mindössze 77 kelt el. A BácskaFerencváros mérkőzés bevétele 157 korona 20 fillér, a kiadások összege 210 korona 35 fillér volt. Pedig ez a mérkőzés, állítólag, zsúfolt nézőtér előtt zajlott. Kiolvasható a számokból, hogy a belépő díjakból nem lehetett fedezni a rendezés költségeit. Pénz kellett, de honnan?  

Fontos szerepük lett a tagsági járulékoknak. Viszont a magas tagdíjat fizető nézők egyikemásika annyira „magáénak érezte" a csapatot, hogy mindig győzelmet követelt tőle. Ha ez nem jött be, megharagudott, nem fizetett. A Bácska vezetőségének majd minden ülésén napirenden volt „a hátralékok ügye". Ivan Saric nem győzte mondogatni, hogy a tagsági díjakat folyamatosan kell beszedni, mert különben kiürül a pénztár.  

Közben a játékosok követelőztek. Wagner Zoltán, a Bácska tehetséges versenyzője 1902. februárjában sürgette, hogy a klub szerezzen be hálókat. (Hogy ne legyen vita a gólok körül.) Grubor Gyula, a legjobb csatár, két football labda vásárlásáért agitált. (Nem volt mivel edzeni, gyakorolni.) Hihetetlennek tűnik, de igaz, jegyzőkönyv bizonyítja: a Bácska játékosai 1902 júniusáig a saját tulajdon szereléseikben szerepeltek.  


Minden hiányzott és mindenért fizetni kellett. Az indulás súlyos gondjai kitenyésztették az elfogultság és a klubsovinizmus szellemét A különböző fogantatású mecénáspénzek szították ezt a szellemet és belevitték a labdarúgásba a tőkés osztályuralom vírusait. Régi tapasztalat, hogy a testkultúra és a sport ügye szorosan összefügg a társadalmi viszonyok jellegével, végső soron az osztályok harcával, tehát a politikával a szó legtágabb értelmében.  

Századunk első évtizedében Szabadka népessége majd tízezer lélekkel szaporodott. Változott a társadalom rétegeződése. A mezei munkások nagy tömege apadt és gyorsan emelkedett az ipari, kisipari munkások, kereskedelmi alkalmazottak és közlekedési dolgozók létszáma. Szaporodtak a száznál több munkást alkalmazó üzemek. Fejlődtek a munkások szervezetei.  

A tőkés termelési viszonyok ezekben az években meghódították a gazdasági élet minden területét. Nőttek a termelés erői, fokozódott az érdeklődés a műszaki vívmányok iránt és nőttek a társadalmi ellentétek is és a munkásosztály erői.  A társadalmi ütközések fő ismerve már nem a konzervatív földbirtokos réteg és a mezőgazdasághoz kötődő munkások nagy, éhes, rongyos tömege között lappangó tartós feszültség, hanem a kezdeményező banktőke gyorsuló térhódítása nyomán fokozódó társadalmi differenciálódás.  

A munkásbiztosító jelentése szerint 1911-ben a taglétszám 8916 volt. Csak a gyáriparban több mint ötezer munkás dolgozott. Az ipari munkásság számbeli gyarapodása a Szociáldemokrata Párt eszmei és politikai befolyásának folytonos erősödését hozta.

Ez a bérharc erősödésében, mind gyakoribb sztrájkokban, választójogi küzdelmekben, tüntetésekben és egyéb tömeges megmozdulásokban jutott kifejezésre.

A munkások a közélet minden területén, a sportban is   helyet követeltek maguknak.  Ezt a városatyák is észrevették, hiszen a viszonylag magas természetes népszaporulat folytán a lakosság életkor szerinti megoszlásában nőtt a fiatal nemzedék részesedése. De a városházán úgy gondolták, aki sportolni akar, menjen a meglevő egyesületbe. Ennek érdekében Bíró Károly polgármester átengedte a Bácskának a vucidoli pályát, mivel „a sport játékok terjedése folytán az ifjúságnak alkalmas játéktérre van szüksége".  

A sport valóban terjedt. Az egyletek szaporodtak. Lazar Mamuzic polgári jelentése 1899-ben harminc különböző működő társadalmi egyletet említett. Ebből kettő  a Nimród és a Diana  vadásztársaság. Testedzéssel, ha a lóverseny egyletet nem számítjuk, csak négyszáz tagú Szabadkai Sport Egylet foglalkozott. Az 1900as polgármesteri jelentés hatvanhárom különböző szervezetet említ, és ebből hat sportegyesület.  

Azonban a klubok között egyre jobban elmérgesedtek a viszonyok. A klubszíneken át nacionalista és klerikalista eszmék szivárogtak a sportba, ami akkor  az államhatalmi magyarosítás csúcsán  megfelelt az uralkodó osztály érdekeinek. „Nemes vetélkedés helyett folytonos ellenségeskedés vezérli az egyesületeket"  írta Bela Matkovic a helyi sportújságba és a „dicső múltat" emlegette.  

A szervezett munkások nem akartak bemenni a polgári egyletekbe. Megalakították 1911ben a Szabadkai Munkás Testedző Egyesületet. Az elnökség tisztelettel megkérte a városi tanácsot, hogy a Zentai úton, a vajgyár és a gázgyár között, engedje át telket „az egyesület által rendezendő fottball mérkőzések megtartására". Nem kapták meg az engedélyt.  

A Szabadkai Munkás Testedző Egyesület a Szociáldemokrata Párt keretében jött létre. Vezetősége a munkásotthonban székelt (Bácsmegyei Napló, 1912. május 23.), amely akkoriban költözött a Petőfi utcából a mostani Maxim Gorkij utcába. Sportsikereiről keveset írtak az újságok. Nem is voltak ilyen sikerei. Nem is lehettek ...  

Forró napok jöttek. 1912 márciusában a választójogi küzdelmek kiéleződtek. Május 26-án a rendőrség tüntető munkásokra lőtt a korzón. Júniusban lovasrendőrök cirkáltak a városban, készenlétben állt a katonaság. Heteken át valóságos ostromállapot volt Szabadkán. Szalay Mátyás rendőrkapitány minden névtelen feljelentésre kivezényelte a karhatalmi erőket. Nehéz elképzelni, hogy ilyen körülmények között a munkások csapatát futballozni engedték volna.  

Az év őszén a nagy formában levő Bácska legyőzött egy budapesti csapatot. Szép őszi vasárnap volt, nyüzsgött a nép a Zombori úton, vidámak voltak a szurkolók. A villamosról csüngő suhancok éltették a Bácskát Néhány ezer ember néhány órán át boldogságban ringatta magát, miközben a világot a vérszomjas démonok vesztébe kergették. 

V

A kettős monarchia széthullása után, a SzerbHorvátSlovén királyság kezdetén, Szabadkán negyvenezer nyomorgó hadiszegény követelt kenyeret Az éhesek és jóllakottak között olykor izzásig feszültek az ellentétek, s hosszú időre megbontották a város nyugalmát. Ilyen körülmények között indult meg újra a sportélet vérkeringése.  

A kor sajtója főleg a labdarúgást emlegeti. Négy évi kényszerpihenő után feltámadt a vasutasok egyesülete, a későbbi ZAK (Zeljeznicarski Atletski Klub.) Megújult (Jugoslovensko Atletsko Drustvo néven) a Bácska. A városligetben működött a Sport. Később megalakult a SAND (Suboticko Atletsko Nogometno Drustvo). És több kisebb egyesület létesült.  

Felújult a századelőn létesült Csantavéri Atlétikai Klub, s valamivel később Bajmokon a Sport Klub. Ezek voltak az első falusi egyesületek, amelyekben a testedzés mellett viszonylag élénk kulturális munka folyt. A falusi sportegyesületek télen, ha a futballpályáicat belepte a hó, főleg a műkedvelő színjátszás területén jeleskedtek.  

A szabadkai labdarúgás, és általában a sport fejlődésében, a két háború között két eltérő korszakot lehet megkülönböztetni. Az elsőt a világválságig tartó gazdasági konjunktúra jellemzi. Gombamódra szaporodtak a polgári sportegyesületek. A szabadkai Sokol egyesület (1919. október 5-én jött létre), nacionalista beállítottsága ellenére érdemes munkát végzett a tornázás fejlesztésében.  

A gazdasági krízis előtt két szabadkai élegyesület labdarúgói országos viszonylatban is kiemelkedő eredményeket értek el. A húszas évek elején a nagy múltú Bácska tündökölt a Zombori kapunál. Az évtized vége viszont a banktőke által támogatott, SAND győzelmeit hozta a Kertvárosban.  


Az osztályviszonyok ebben a korszakban is hatékonyan befolyásolták a sport fejlődését Nemcsak a polgárság életében, a szervezett munkások mozgalmában is, nőtt a sport szerepe. Az 1911-ben alakult Szabadkai Munkás Testedző Egyesület (a futball mellett a könnyűatlétikát is népszerűsítette) működését megszakította ugyan a világháború, de már 1920ban életjelt adott magáról. Azonban jött az Obznana...  

A munkások régi egyesületének nyoma veszett, de  a helyi szakszervezeti tanács jegyzőkönyvének tanúsága szerint  már 1921-ben munkálkodott a Vasas Sport Club. Egy munkáslap, az Organizovani radnik, 1923. október 23-i számában, a szabadkai vasmunkások mozgalmával foglalkozó cikkében is említi a Radnicki Metalski Sportski Klubot, amelyben csak szervezett fémmunkások szerepelhettek. A klub vezetősége a vas és fémmunkások szakszervezeti csoportjának irányítása és felügyelete alatt tevékenykedett, a csapat pedig ,jó eredményeket ért el a burzsoá csapatok elleni mérkőzéseken".  

A cikk hangneméből arra lehet következtetni, hogy az osztályharc hullámverése átcsapott a sport területére. Jellemző például, hogy a híres SAND, amelyben a liberális polgárság szelleme buzgott, 1922ben még jóban volt a munkások csapatával, megígérte, hogy három éven át minden május elsején megmérkőzik a Vasassal a Tolsztoj utcai munkásotthon plakettjáért. Az első mérkőzést valóban lejátszották, azután a pirosfeketék, nyilván külső nyomásra, felbontották az egyezményt.  

Az osztályharc éleződését a munkásmozgalomban heves eszmei és politikai küzdelmek kísérték. Az Obznana után illegalitásba kényszerült kommunisták kemény csatákat vívtak a megalkuvó irányzatok (középutasok és szocáldemokraták) hordozóival. A megalkuvók éltek az alkalommal, igyekeztek befészkelődni a munkások szervezeteibe, de az új független szakszervezetekben az osztályharcos erők fölénye domborodott ki.  

A munkásmozgalom belharcai a sportegyesületekben is elindították a differenciálódás folyamatát A régi Munkás Testedző Egyesület tagjai közül többen átléptek a SANDba. Hasonló valami történhetett a Vasas Sport Club vezetőségében is, mert 1924 tavaszán az immár kommunista többségű szakszervezeti tanács ülésén elhangzott a jóslat, miszerint „a Vasas előbbutóbb polgári klubbá fog válni".  

Volt valami a dologban, mert ettől fogva nem esett említés a Vasasról. Hovatovább, a szakszervezeti tanács 1924. április 14-i üléséről készült jegyzőkönyv SzMTCről (Szabadkai Munkás Testedző Club) beszél. A név mögött nyilvánvalóan az az egyesület van, amely más források szerint 1925ben alakult (hivatalosan) és „Radnicki sport klub" néven vált ismerté. Május elsején, 1924ben, az SzMTC csapata szerepelt a labdarúgótornán. Két év múlva a Bácska pályán szintén „vörös inges SzMTC" mérte össze erejét „a város legerősebb csapataival" (Szervezett Munkás).  

Volt ebben a közleményben némi agitációs túlzás, mert a legerősebb csapatok, akkor tájt Szabadkán, a Bácska és a SAND voltak, az említett május elsejei tornán pedig a ZAK, a Sport és egy vegyes csapat szerepelt. A munkásotthon díját márvány obeliszk alapon nyugvó futballistát ábrázoló szobrot  az összmunkásság képviselői nyújtották át a vasutasok győztes csapatának.  

Ebben az évben (1926) egész Vajdaságban fellendült a munkások sportmozgalma. Osztályharcos egyesület alakult Újvidéken és Zomborban, majd Zrenjaninban, Becsén, Kikindán, Zentán és másutt. A szabadkai munkásotthonban, 1927 tavaszán, életre kelt a Radnicki ifjúsági csapat, amely júliusban mutatkozott be a Bácskapályán. A „vörös pionírok" szereplése, a munkáslap közlése szerint „felejthetetlen emléket hagyott a nézőtéren megjelent szervezett munkások lelkében".  

A húszas évek második felében, a növekvő társadalmi feszültségek nyomán, tovább mélyültek az ellentétek a munkás és a polgári sportegyesületek között. Erről tanúskodik a Szervezett Munkás 1926. augusztus 8án közölt cikke, amelyből az alábbi mondatokat idézzük:

„Proletár sportisták, ha azt akarjuk, hogy a sport a mienk legyen, és vezetőink ne bank, gyárigazgatók, meggazdagodott ügyvédek és más^ burzsoák legyenek, akkor tömörüljünk az osztályharcos proletárklubokba és pucoljuk ki onnan (a sportból) a kizsákmányoló bérrabszolgatartókat, akik itt és ezen keresztül az osztályuk fennmaradásához szükséges profitot akarják biztosítani".  

A sorok között nem nehéz felismerni a szektás vonásokat Az osztályharc merev értelmezését amely szem elől tévesztette, hogy a polgári egyesületekben is emelkedett a munkások és alkalmazottak létszáma. Ez a politika méhében hordozta a proletárklubok elszigetelésének veszélyét A Szervezett Munkás már azt is indítványozta, hogy a munkáskamara hívjon össze értekezletet, amelyen megbeszélhetik a vajdasági munkás sportegyesületek szövetsége megalakításának kérdéseit.  

A gazdasági válsággal lezárult a szabadkai labdarúgás nagy sikereinek és lendületes haladásának korszaka. Elapadtak a mecenáspénzek, egyre kevesebben látogatták a mérkőzéseket, csökkent a klubok bevétele. Sem a Bácska, sem a SAND nem tudott úgy fizetni mint régebben. A játékosok egy része elhagyta ezeket a csapatokat.  

A krízis előtérbe hozta a tőkeerős gyárak és az állami vállalatok csapatait. Ezek közé tartozott Szabadkán a ZAK, a Fakó (a harisnyagyár csapata) és a Villanytelep. Nem véletlen az sem, hogy az alszövetség labdarúgóbajnokságát a harmincas évek elején, két ízben is, a Tri zvezde, az apatini hajógyár csapata nyerte.  

A gyári egyesületek, amelyek létrehozásában, saját érdekükben, a tőkések is segédkeztek, mégis sok munkásnak és alkalmazottnak nyújtottak lehetőséget a sportolásra. Változott a labdarúgók társadalmi rétegeződése. 1934-ben 489 igazolt futballista volt Szabadkán. Ebből 69 tisztviselő (14,1%), 41 diák (8,4%) és 379 (77,5%) ipari munkás vagy kereskedelmi alkalmazott A számok a sport demokratizálódásának útját mutatják, hiszen régebben a versenyzők nagy többsége a vagyonos polgárok közül verbuválódott.  

„A futball a széles néprétegek sportja  írta dr. Singer Adolf 1934-ben, a Híd novemberi számában , de egyben látjuk azt is, hogy ennek megfelelően mennyire alá van vetve a gazdasági élet általános jellegű változásainak. A futballnívó emelkedése párhuzamosan halad a konjunkturális fellendüléssel s hanyatlása a krízis és a depresszió következetes jelensége". (A cikk Szende József álnév alatt jelent meg.)

A testkultúra fejlődését a harmincas években általában a fokozódó tömegesség jellemzi. Fellendült a torna, az ökölvívás s nyomában a birkózás, nőt a fiatalok érdeklődése a könnyűatlétikai sportágak iránt, csábítóbb lett nyáron a víz és télen a jég, a teremsportok közül az asztalitenisz felzárkózott a nagy múltú vívás mögé. A sportágak fejlődésére vagy hanyatlására a politikai körülmények is hatottak. 

VI

A január hatodikai diktatúra súlyos csapást mért a haladás erőire. Eltörölte a demokratikus intézményeket és kíméletlenül üldözte a munkások mozgalmát A terror éles kardja lesújtott a Jugoszláv Kommunista Pártra. Megteltek a börtönök. Ez a kor (1929-1933) az uralkodó elit önkényuralmának kora. Mégsem szárította ki a haladás búvópatakjait.  

Ebben a korban, és éppen Szabadkán, volt a vajdasági kommunisták ötödik értekezlete, amely megmutatta a haladás járható útjait és lehetőségeit. A munkások sportegyesülete a forradalmi munkásmozgalom fontos gyülekezési helye lett. Alkalmat adott a kommunistáknak a kapcsolatteremtésre az üldözések és zaklatások nehéz éveiben. Ápolta a szolidaritás eszményét és erősítette a munkásosztály harcos öntudatát.

A január hatodikai rendszer is hatott a testkultúra fejlődésére. A király által proklamált ,jugoszlávság" eszméjének népszerűsítése és terjesztése érdekében hatékonyan támogatta a húszas években többnyire tengődő Sokol egyesületet. Ennek néhány fontos létesítményt köszönhet Szabadka városa, amelyek a felszabadulás után is a testkultúra ügyét szolgálták.  

A szabadkai Sokol egyesület 1926-ban telket vásárolt Palicson, ahol nyári gyakorlóteret létesített. A gyakorlóteret 1930ban kibővítették, majd korszerűsítették. 1932-ben az ország legkorszerűbb ilyen jellegű sporttelepe nyílt meg Palicson. Korszerűsítették az iskolák tornatermeit is, ahol 1930tól emelkedett a torna oktatásának színvonala.  

A városi képviselőtestület (gradsko pretstavnistvo) 1931. március 26-án döntést hozott a Jugoszláv Otthon (Sokol Otthon) építéséről. Közel négy millió dinár volt az építkezés előzetes költségvetése. Az otthon, mint tudjuk, a korzó végén, a vasúti parkban épült fel a város pénzén. A királyság összeomlásáig közvetlenül a Sokol egyesület kezelte és Sándor király nevét viselte. Csak a felszabadulás után valósíthatta meg eszményi rendeltetését, válhatott a sportok székházává, a sportoló ifjúság otthonává.  

A szabadkai Sokol egyesület 1919től rendezett nyári tornász ünnepélyeket (szleteket). A Bácskapálya volt erre a legalkalmasabb hely, de idővel szűknek bizonyult. A harmincas évek elején érlelődni kezdett a nagy, korszerű stadion építésének terve, ami szintén a Sokol igényeinek kielégítése érdekében valósult meg. Az új városi stadiont 1936. július 28án, nemzetközi versenyekkel és díszbemutatóval avatták fel.  

Érdekes azonban, hogy a Sokol egyesület nem tömegesedett a növekvő lehetőségek arányában. A harmincas évek közepén  amikor a lakosság létszáma, a külső települések népességével együtt meghaladta a százezret  a Sokoltagok létszáma kétezer körül mozgott Ezek fele (54,1%) még elemi iskolába járt._ Pedig akkor már a külső települések is  Novi Zedniken, Békován, Tavankuton  megalakultak a Sokol ceták.  

A lassú és akadozó haladás okát a Sokol politikai jellegében kell keresni. A rendszer képződménye volt, féligmeddig katonai érdekeltség, a fajelmélet határait megközelítő nemzeti kizárólagosság szelleme élt benne és lengett körülötte. A szervezet hivatalos, reakciós eszmeiségével a sportoló fiatalok többsége sem értett egyet.

Jovan Mikié életútja a Sokolból vezetett a népfelszabadító harc kötelékébe. Csak a régi jugoszláv katonaság egyenruhájában tapasztalta, hogy az uralkodó burzsoázia gyáva és tehetetlen, nem tudja és nem is akarja védeni az országot. A fasiszta megszállás zord éveiben, a nagy megpróbáltatások korában értette meg, hol a helye a sorsdöntő küzdelmekben. Fokozatosan érett forradalmárrá és vette fel a fegyvert a társadalmi és nemzeti felszabadulásért vívott harcban.

A žedniki Sokol ceta éléről a haladó szellemű fiatalok már 1936 végén eltávolították az alkalmatlan konzervatív vezetőket Az irányítás gyeplője a kommunisták kezébe került Ez a szervezet egyébként nagyszerűi tornászokat nevelt. Versenyzői eljutottak a környék, Vajdaság és az ország legrangosabb szletjeire. Sőt, Prágába is.  

(A rendszer hivatalos tornász mozgalmából forradalmárok, harcosok, magas rangú katonai vezetők nőttek ki. Ezek között van Milutin Moraca néphős, Bosiljka Milicevic főiskolás, akinek életét a rezsim csendőrei oltották ki (1939. december 14-én, a belgrádi diáktüntetésen), a zedniki ceta vezetőségének tagja volt.  

Voltak haladó emberek, harcosok, kommunisták más sportegyesületekben is. Dr. Singer Adolf egy időben a SAND labdarúgószakosztályát vezette. Simokovich Rókus a nyomdászok sakkszakosztályának vezetőségében volt. A csantavéri Virág Balázs téglagyári munkást szinte a futballpályáról vitte el a kémelhárító.)

A harmincas évek második felében a fasizmus sötét borulása a háború közelségét jelezte. Az országban meggyűltek a társadalmi bajok. Nehezebb lett az élet, kurtultak a bérek és hosszabbak lettek az embersorok a gyárkapuk előtt. A túlnépesedett falvak körül összeszorult a nyomor abroncsa. A munkások és a fiatalok érezték legjobban, hogy az ország gyeplője rossz kezekben van.  

Ez a kor már nem a gondtalan és játékos versenyek kora. A pályák csillagait egyre jobban elhomályosították az élet gondjai. A bizonytalan holnap aggodalmai. Ezt a kort világnézeti osztódás és a haladó erők tömörülése jellemzi.  

Szabadkán 1937 nyarán zászlót bontott az OMPOK néven ismert haladó ifjúsági mozgalom.  Egyre jobban kidomborodott a harcos Híd szerepe. A kommunisták irányításával felélénkült a Svetlost, a jogi fakultáson tanuló diákok egyesülete. A munkáson/ionban pezsgett az élet. Erőteljesebbek lettek a szakszervezetek mozgalmai. Később megalakult Novi Zedniken a Preporod. (A Vajdasági Telepesek Művelődési Szövetkezete.)

lzt a sokrétű mozgalmat Jugoszlávia Kommunista Pártja szervezte a népi összefogás (Népfront) platformján és irányította, Josip Broz Tito vezetésével. A munkásosztály forradalmi élcsapata alkalmassá vált a tömegek mozgósítására és felkészítésére az eljövendő küzdelmekre.  

Fel kellett készülni a harcra a pusztítás erői ellen, az élet védelmére. A haladó erők összefogásában, mint minden tömegmozgalomban, a testkultúra is szerepet kapott. Az ifjúkommunisták szövetsége ötödik vajdasági tartományi értekezletének határozatai sürgették a művelődési, szórakoztató és sportegyesületek alakítását.  

Megindult már a fasizmus hódító háborúja. A polgárok kevésbé érdeklődtek a sportesemények iránt. A labdarúgás elsekélyesedett. Az egyesületeket pangás, hanyatlás jellemezte. Kint a telepes falvakban viszont új szellemű, tömeges sportmozgalom bontakozott.  

A Preporod keretében létrejött a MunkásParasztDiák Sport Klub. A többi telepes falvakban is hasonló egyesületek létesültek. Ez tette lehetővé a Mladi radnik című lap tudósítása szerint  találkozók és versenyek szervezését. Ezek a találkozók közelebb hozták egymáshoz a fiatalokat, az összefogás és együttműködés szellemét fejlesztették.

Ezek a falusi egyesületek a patinás, osztályharcos SzMTC (Radnicki) mellett a haladás hordozói voltak a sportéletben. Fejlesztették az osztályöntudatot, a közösségi szellemet, önfegyelmet, éberséget, harciasságot és mindazokat az emberi és társadalmi értékeket, amelyek immár a szocialista forradalom, az önigazgatás vívmányai közé tartoznak.

* * *

A szabadkai partizánosztag Dé-lBácskában, Palánka környékén alakult augusztus végén és néhány nap múlva egy neves sportoló parancsnoksága alatt a megszállt vidéken át észak felé menetelt. Szeptemberben és október elején több sikeres harci akciót indított és vezetett Szabadka határában. Negyven évvel ezelőtt, 1944. október 10-én, este nyolc óra után Skenderevo körzetéből megindult az osztag a város felé ...  

A Novi-žednik-i Preporod labdarúgói 1936-ban

A szabadkai Bácska Labdarúgóklub 1931-ben.
Sorban az első Andrija Kujundžić - Čiča, az egyik első szabadkai válogatott játékos

A sportklubok igyekeztek maguk köré gyűjteni a fiatalokat
- részlet az egyik 1936-ban játszott mérkőzésről


Az első kerékpárpálya Palicson 1892-ben

A Csantavéri labdarúgóklub tagjai 1934-ből

Szántó István (balról) és Erdélyi Dénes kerékpárversenyzők, a jugoszláv válogatott tagjai 1926-tól 1938-ig.
Mindketten részt vettek az 1928. és 1936. évi olimpián

Đuro Stantić

Ivan Sarić

Siflis Géza kapus, a  SAND játékosa az 1928. évi olimpia játékok résztvevője.

Franjo Palković bírkoízó, országos bajnok, a válogatott tagja, a IX. amsterdami olimpiai játékok résztvevője - 1928

Az 1945 május 1-én megtartott felvonuláson
a szabadkai sportolók Jovan Mikić-Spartak képmásával vonultak fel.

Az olimpiai serleg, amelyet Sztantics György (Đuro Stantić)
nyert az athéni olimpiai játékokon, 1906-ban.