2024.04.20. Szombat

 
PARTNEREINK
Subotica
Szabadka
Sportski savez Srbije
Szerbiai Sportszövetség
Sportski savez Vojvodine
Vajdasági Sportszövetség
Olimpijski komitet Srbije
Szerbiai Olimpiai Bizottság
Fudbalski savez Srbije
Szerbiai Labdarúgó Szövetség
Odbojkaški savez Srbije
Szerbiai Röplabda Szövetség
Rukometni savez Srbije
Szerbiai Kézilabda Szövetség
Vaterpolo savez Srbije
Szerbiai Vízilabda Szövetség
Tenisz

A Szabadkai Közlöny 1892-ben egy hírt közölt, mely szerint „A palicsi Achilles Sportegyesület és a Szabadkai Torna Egylet május elsején Palicson 3 és fél órai kezdettel nyílt versenyt rendez a következő versenyszámokban: kerékpározás, távolugrás, súlylökés, futás (több versenyszámban), tenisz .. ."
1892-ben tehát teniszeztek Palicson! A jelek szerint már korábban is foglalkoztak vele. Abból következtettünk erre, hogy az Achilles Sportegyesület 1893. szeptember 24-én megtartott ülésén az egyesület 10 éves fennállásának a megünnepléséről volt szó.
A sétaerdőben 1922-ben építették az első pályát :s megalakult a Kék-fehér Teniszklub.
A palicsi Lawn-tenis klubot 1924-ben vett fel soraiba az akkori Jugoszláv Teniszszövetség, a Kék-fehér klubot pedig négy évvel később.
Már 1930-ban Sréger Lili az országos ranglista második helyezettje, 1939-ben László István került a ranglista 8. helyére, Berta Mátyás a tizedik volt.
A hosszú és gazdag hagyomány, a sportsikerek odahatottak, hogy 1945-ben már három pályát rendbehoztak Palicson. Az év tavaszán megalakult a Spartak Teniszklub. Az újonnan létrejött klub mellett a háború utáni években a Sétaerdőben a Radnicki-Jedinstvo Munkás Sport- és Testnevelési Egyesület, valamint a Sloboda Teniszklub működött (a zombori kapunál levő pályán, melynek helyén jelenleg a Backa Labdarúgóklub stadionja van). A sportág népszerűsítésére 1945 őszén tornát szerveztek, amelyen résztvettek Jugoszlávia legjobb versenyzői: Palada, Mitic, Bojovic és a szabadkai László.
A következő év májusában megrendezték a Belgrád-Szabadka tenisztornát, majd augusztusban Palicson tartották meg az első szövetségi jellegű versenyt Ekkor, 1946-ban, László István bekerült a Davis-Cup válogatottba. Ő volt az első vajdasági teniszező, aki Wimbledonban, a világ leghíresebb tornáján játszott.
Azokban az években teniszeztek Horgoson, Bajmo-kon, Csantavéren, Kanizsán, Topolyán és más környékbeli helységekben is.  
A Radnicki Testnevelési Egyesület 1947. január 22-én egyesült a Spartak Testnevelési Egyesülettel. A Sloboda Teniszklub 1949-ig maradt fenn. Egy évvel később újra életrekelt a Palics Teniszklub (miután 1950-ig Palicson tevékenykedett a Spartak Teniszklub), s a Radnickival létrejött egyesülés után kiköltözött a Sétaerdőbe.
Szabadka teniszsportja a háború utáni években nagy sikereket ért el. László István és Mitic országos bajnoki címet szereztek párosban, Dragica nővérével pedig ötször voltak országos bajnokok vegyespárosban.
Mellettük kitűnt még Berta Mátyás, Nagy László és Csík Ferenc (a híres Feri bácsi), aki a Spartak-ban tevékenykedett megalakulásától kezdve, s akinek hálás lehet Szabadka, hogy a klub négy évtized alatt 70 országos bajnoki címet szerzett.
A teniszezőnők között Vera Medanski volt a legjobb (ifjúsági bajnoki címet is szerzett), valamint Betyák Éva.
Az ország első pioníriskolája a Spartakban nyílt meg 1952-ben, amikor elkészült a klub sétaerdei épülete. Három évvel később Kovács György országos bajnok lett az idősebb pionírok versenyében.
Abban az időbén cseperedett fel a Spartak teniszezőinek első, háború utáni nemzedéke Kórásszal, Pav-lakovictyaL Farkassal és Zekével az élükön, míg a jugoszláv női ranglistán megjelenik. Nyáradi Irén, a Palics tagja.
A hatvanas években a jugoszláv teniszben olyan nemzedék dominál, amely a sétaerdei pályákon nevele-dett, mint Speár Miklós, Szabadka legeredményesebb teniszezője, aki a háború után az ország legjobb teniszezőinek egyike.
Kaszap, Balog, Filipovic, Kasza és Speár 1964-ben megnyerték az országos csapatbajnokságot, ugyanezt a sikert megismételte három évvel később Tandari, Jaci, Főző és Vidakovié.
A teniszezőnők közül kitűnt Farkas, Hajcsunk, Deák, Torma, Kljuskovic és Nyáradi. Az utóbbi 1963-ban a jugoszláv ranglistán a 2-4 helyet osztotta.
Speár Miklós négyszeres országos bajnok (két bajnoki címet a belgrádi Partizán tagjaként szerzett) és válogatottunk állandó tagja volt Nikola Pilic és Boro Jovanovic mellett.
Ezt követően a teniszezők új nemzedéke bukkant fel Ilin Zoltánnal az élen, aki országos bajnoki címet szerzett minden kategóriában, továbbá Szél Marika, aki évekig Jugoszlávia női teniszsportjának az élvonalába tartozott.
Szél Marika mellett számos trófeát szerzett a pionír és az ifjúsági korosztályok versenyében Rác, Ormaz, Zakopnji, Tumbas és Szkala. A lányok e kivételes nemzedéke kétszer szerzett országos ifjúsági csapatbajnoki címet (1974-ben és 1975-ben), míg Zorica Tumbas és Szkala Angéla 1977-ben a legjobb női páros az országos bajnokságon.
Azokban az években, pontosabban 1976-ban, a Sétaerdőben megalakult a Zorka Teniszklub.
Folytatta a sikeres szereplést a következő nemzedék is, melyek legjobbjai: Matlári, Szőci és Gabric, továbbá a valamivel fiatalabb Kukaras és Rózsa. Minden trófeát megszereztek a pionírok és az ifjúsági korúak versenyében. A női csapat 1980-ban első ízben volt legjobb az országos csapatbajnokságon és ugyanabban az évben megnyerte a kupaversenyt is.
Szél és Tumbas, a két harcedzett versenyzőnő mellett felcseperedtek a fiatalok, akik között a legeredményesebb Sigulinski, Kis és Lucic volt.
Nincs elegendő hely, hogy felsoroljuk Szabadka teniszsportjának minden sikerét A Spartak TK vitrinjében több mint 70 országos bajnoki cím van. A Palics TK nem dicsekedhet ilyen sikerekkel, mivel sohasem volt célja egy nagy klub létrehozása, ami esetleg a Spartak vetélytársa lett volna, hanem arra törekedett, hogy népszerűsítse a teniszt a fiatalok körében és a sportággal ne csak néhány ember foglalkozzon.
A felsorolt nevek mellett, amelyek sokat jelentettek jugoszláv viszonylatban is, meg kell említeni néhány szorgalmas sportmunkást, akiknek a tevékenysége nélkül elmaradtak volna a sikerek. Ezek közé tartozik Milán Malusev, Gavro Covié, Ilin László, Nagy Emő és mások, akiknek nagy érdemeik vannak Szabadka teniszsportjának a fejlesztésében.
Jelenleg 28 szabadkai teniszező játszik külföldön (közülük hatan országos egyéni bajnoki címet szereztek valamelyik korosztályban). A sétaerdei és a palicsi pályákon pedig új tehetségeket csiszolnak, mint Marija Suturovic (Palics), aki a 14 évesnél nem idősebb lányok országos ranglistájának az élén áll, továbbá Sigulinski, a legjobb leány és Rózsa, a legjobb ifjúsági versenyző.
A teniszsport népszerűsítéséhez és az eredmények megvalósításához sokban hozzájárult több ^hagyományos torna, mint például Palicson a Gavro Covic Emlékverseny (az ország 18 évesnél nem idősebb legjobb teniszezői és teniszezőnői vesznek részt rajta), továbbá a Spartak TK által a város felszabadulásának napja tiszteletére rendezett tornák.
Aleksandra Sigulinski és AJeksandar Kukuras, a Spartak teniszezői országos bajnokságot nyertek 1984-ben párosversenyben


94_1.jpg

László István, a jugoszláv válogatott tagja, a Davis Cup résztvevője

94_2.jpg

A Spartak teniszezői, az 1964. évi országos bajnokság nyertesei
(balról jobbra): Balogh, Speár, Filipović, Kaszap, Tandari

94_3.jpg

Speár Miklós országos bajnok, a válogatott tagja, az ország egyik legjobb játékosa

94_4.jpg 94_5.jpg
Szél Marika, többszörös ifjúsági országos
bajnok, a válogatott tagja
Aleksandra Sigulinski, a Spartak egyik legjobb
teniszezője, az országos válogatott tagja

94_6.jpg

A Palics Tenisz Klub pionírjai. A klubban minden évben megrendezik a már
hagyományos Gavro Čović emlékversenyt, a néhai érdemes játékos tiszteletére

  Share on Facebook